Ez az idő is eljött: kinőtte a gyerek az óvodát.
Szülőként az embert furcsa érzések keríthetik hatalmukba: aggodalom, büszkeség, a búcsúzás
felett érzett szomorúság… Mérföldkő ez is, ami óhatatlanul megállít és szembesít az idő
múlásával, meg azzal, hogy a gyermek, aki “tegnap született”, feltartóztathatatlanul nő és
fejlődik. Egy új éra veszi kezdetét – mert az elkövetkező évtized (de lehet, hogy annál is több)
meghatározója lesz az iskola, a tanulás.
Iskolába menni. Na de hova?
Onnan indulnék, hogy mi lenne az iskola alapvető célja: Az, hogy megszerettesse a
gyermekekkel a tanulást.
Sőt, továbbmennék: a gyerekek alapvetően nyitottak a világra, kíváncsiak, így tanulni, új
ismereteket szerezni is teljesen maguktól, belülről fakadóan, a világ legtermészetesebb
dolgaként szeretnek és tudnak. Az iskola feladata ezt a kíváncsiságot megőrizni, élénkíteni és
kielégíteni – de legalább is nem kioltani.
Az a gyerek fog akarni tanulni, aki megtapasztalja, hogy a világ érdekes. Aki azzal szembesül,
hogy tanulni kérdések útján lehet – és erre teret kap. Aki azt tapasztalja, hogy a hibázás a létező
legemberibb dolog, ami a fejlődés szükséges velejárója. Aki lehetőséget kap arra, hogy azzal
(is) foglalkozzon, ami őt személy szerint érdekli.
Persze a fentiek nagyon elvont gondolatok, és nem segítik a konkrét intézmény megtalálását.
Hogyan fordíthatjuk át ezeket gyakorlatias tippekké?
Kérdést feltenni és hibázni ott lehet, ahol biztonságban érezzük magunkat. Ahol nem különféle
megrovásokkal fenyegetnek, hanem ahol emberszámba vesznek, megértenek és elfogadnak.
Ahol türelmesek az iránt, hogy egy gyerek, aki eddig “csak” játszott, nem képes azonnal beülni
6 órára az iskolapadba (van, aki képes, de az ritka kivétel inkább, mintsem szabály). Az olyan
hely a jó, ahol felismerik, hogy a játék a gyerekek anyanyelve és fő tanulási formája, nem pedig
időpazarlás. Ahol bőkezűen osztogatják a dicséretet (de nem irreálisan vagy indokolatlanul), és
lehetőséget adnak a hibák, hiányok javítására. Ahol nem az iskolának, hanem az életnek
tanulnak.
Ilyen szemlélettel lehet iskolát keresni, de talán még érdemesebb elsőre pedagógust választani.
Az ő személye lesz, aki a fenti, elvont elveket közvetíti a gyermek számára a hétköznapok
valóságában. Aki jelenlétével, figyelmével, szeretetével biztatja a gyermeket és segíti a tanulás
és növekedés néha rögös útján. Olyan ember, akiben a szülő képes megbízni, és jó szívvel rá
tudja bízni a gyermekét – mert így lesz jó köztük az együttműködés a gyermek érdekében.
Ha ezek a dolgok nagyjából rendben vannak, a gyermekünk jó eséllyel indul neki az iskolás
éveknek. (Ha pedig menet közben mégis úgy érezzük, valami miatt nem jó a helyzet, bármikor
alakíthatunk.)
(András-Simkó Zsófia, óvodapszichológus)